FÖLDI MENNYORSZÁG         AGHARTA - TELOS         AGHARTA - HOMORÚ FÖLD    

GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ         SZENT GERMAIN         AZ ÁLLATOK INKARNÁCIÓJA         GALÉRIA    

FRISSÍTÉSEK

A Galaktikus Föderáció

és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2018. Október 2.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen

összeköttetésen keresztül)

Selamat Jalwa (Legyetek tisztességben). Minden úgy megy, mint korábban. Míg a sötét összeesküvés szokásos arroganciáját folytatja, mi dinamikusan előre haladunk, és közben támogatjuk Földi szövetségeseinket abban, hogy egy lépéssel az összeesküvés előtt legyenek. A napjaik meg vannak számlálva, és fájdalmasan tudatosul ez bennük. Ahogy földi szövetségeseink folytatják a kibontakozó stratégiáink következő fázisának végrehajtását, a győzelem biztosítva van. Ezek a tervek mérhetetlenül összetettek, és számtalan változót tartalmaznak. Emlékezzetek, hogy ez egy globális vállalkozás. Tudjuk, hogy a jelenlegi hatalmi struktúra feloszlatásának hosszadalmassága igénybe veszi türelmeteket. Kérjük kitartásotokat és bizalmatokat, míg ezek a közös menetrendek folynak. Ezek a megfelelő isteni időben fognak megnyilvánulni. Legyetek magabiztosak, és fogadjátok el, hogy az áldásaitok megkezdésének ideje közeledik. Legyetek készek felhasználni a beígért jólétet arra, hogy beteljesítsétek álmaitokat.

A bolygó társadalmának a megváltoztatási procedúrája sokkal komplikáltabb annál, mint arra először számítani lehetett. A világotokat kezdetben az Anunnaki egy olyan birodalomnak találta ki, melyben a hatalmon lévők legyőzhetetlenek. Így a jelenlegi kegyeltek olyannak látták magukat, akik bármi olyan felett állnak, mely csökkenthetné hatalmukat, vagy véget vethetne neki. Az alaphiedelmek mélyen bevésődtek az emberiség pszichéjébe. Ez az egyik oka annak, hogy ilyen nehéz volt segíteni a Fényben lévő partnereinknek, ezen erőteljes elmebeteg koncepciók végett. De most, napról napra ezek az eszmék elhalványulnak, ahogy a Mennyország pozitív energiákat és tudatosságot sugároz az emberiségre. Figyeltük ahogy földi társaink győzedelmesen átalakítják ezt a negatív ideológiát, miközben végrehajtják a sikeres letartóztatásokat ezen csúszómászók körei között. Ennek a műveletnek a célja bebiztosítani, hogy a jólét közvetlenül a GEASARA-ba vezesse régóta szenvedő világotokat. Lépésről lépésre, ez elkerülhetetlen módon valóra válik!

Ahogy bolygótokat nézitek, a változások lezajlását látjátok. Az igazság az, hogy a világotok már nem tud a korábbihoz hasonló módon tovább funkcionálni. Hatalmas szükség van a változásra mindenhol. A vízkrízis egy egyik ilyen nyilvánvaló. Az erre megoldást jelentő erőforrások még mindig elérhetetlenek a politika és az állítólagos költségek végett. Olyan áldások kellenek, melyek felvérteznek titeket arra, hogy a jólétalapjaitokat felhasználva megoldjátok ezeket a hatalmas humanitárius kríziseket. Ez az egyik a sok infrastrukturális problémák közül, melyet meg kell oldani: sok más, mint utak, hidak, háborúval sújtott országok, ezek mind együttérzést, bátorságot, és eszes megoldásokat igényelnek. Tudjuk, hogy nagyon sok ember áll ki azért, hogy demonstrálja a sikerhez szükséges megoldásokat. Szilárd alapot kell nyújtani mindenki számára elegendő étel biztosítására, és örökre véget kell vetni az éhezésnek.

A felszíni változások hatással vannak a Földanya belső birodalmaira is. Még a központi Nap, a bolygó kristálymagja is melegszik. Ez az energianövekedés Gaia közelgő teljes tudatosságba lépésének előkészítése. Ezek a módosulások a Föld kristálymagjában a Belső Föld számos részén végbemenő ökológiai változásokat tükrözik: most ezekkel foglalkozik Agartha Kormányzó Tanácsa és népe. Eldöntötték, hogy megnövelik rituáléik frekvenciáját, és tudósokból álló speciális csapatot küldenek ki Gaia felszínére, akiknek a célja sokkal jobb megoldásokat javasolni. Agarthai segítőitek és szent titkos társaitok éberek, és felszerelkeztek, hogy megkezdjenek egy sor olyan eseményt, ami a Fény győzelmével fog végződni. A Mennyország megáldd mindenkit, aki támogatja Gaia átalakulását; és mindenkit, aki fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy létrehozzon egy finanszírozó hálózatot, egy új pénzügyi rendszer alapját, a világvaluták átalakítását, és mindenek felett a szokásjog globális hálózatát. Ezek a különféle keretek most összekapcsolódtak, hogy átalakítsák és Bevilágítsák a sötét és eltorzult valóságotokat. A  korábbi késleltetések soha többé már nem tudják kitörölni az emberiség új és megszentelt birodalmáról szóló víziótokat. A végső ünnep is hamar bekerül a képbe! Halleluja!

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Nagy áldásokkal érkezünk! Figyeljük, ahogy egyre csak növekedtek tudatosságban, és hálásan használjátok új képességeiteket arra, hogy segítsetek előrejuttatni a folyamatot a végső szabadságotok felé. Most azt látjátok, ami eddig ismeretlen volt, hogy emelkedtek, és egységesen segítitek Gaia-t, és ezt a “globális falut”, melyben laktok, hogy átalakuljon és együtt megteremtsetek egy bámulatos új valóságot. Ez az a valóság, ami üdvözölni fogja nagyobb családotokat. Mindig emlékezzetek, hogy mindez egy isteni áldás. Köszönjük azoknak, akik bátran és bámulatos képességekkel ezt lehetővé tették. Nektek is köszönjük, akik oly régóta fenntartjátok ez a látomást, és hozzáteszitek energiáitokat ahhoz, amit mi teszünk.

Ennek a vállalkozásnak a kifejlesztése sok évezredet vett igénybe. Ti és az utódaitok, örömmel fogjátok élvezni ennek csodás gyümölcsét. Legyetek mindig hálásak a Mennyországnak, és legyetek készek imádkozni mindazokért, akik távolról ideutaztak, hogy segítsenek nektek ebben a szent ügyben. Mi Mesterek, mélységesen áldjuk ezt a feladatot, és tudjuk, hogy ez a hatalmas változás békésen fog zajlani. Ez lesz egy még nagyobb változás hajnala, ami az összeesküvés uralkodásának végét jelzi. Egy tiszta és átlátható kormányzás lesz bevezetve számotokra! Ez az újászületés és a hatalmas öröm új korszaka, miként a Mennyország átalakítja valóságotokat.

Vibráló spirituális energiák lesznek elérhetőek, melyek megváltoztatják jelenlegi valóságotokat, és felkészítenek benneteket a kristály Fénykamrátokra. Ezek a speciális élő Fények visszajuttatják nektek azt,  amit az Atlantisziak elvettek tőletek. Ti fogjátok kibővíteni a Mesterek nagy seregét, és beteljesítitek azt a munkát, mely még régen az ősi Lemúria idején kezdődött. A naprendszeretek csillagnemzetének az újászületését fogjátok látni, és új szuperhatalmatokat felhasználva, jelentősen felerősítitek azon meditációkat és imákat, amiket mi minden egyes nap elvégzünk, hogy támogassuk Gaia-t és az ő testvérvilágait. A Napunk egy hatalmas Szellemet birtokol, mely örömmel üdvözöl benneteket ebben az új birodalomban. A sötétség, mely alatt éltetek, bizonyos célt szolgált. Fel fogjátok használni megszerzett bölcsességeteket arra, hogy a Fény erejét eljuttassátok az univerzum minden egyes szegletébe. Isteni szolgálatban álló lényekként, örömmel fogadjuk a Mennyország vágyait. Hozsanna! Hozsanna! Hozsanna!

Ma előrébb jutottunk a körülöttetek kibontakozó dolgokról szóló üzeneteinkkel. A valóságotok változik, készül a Fény által átalakítani önmagát. Ebben a folyamatban felkészültök megismerni spirituális és űrcsaládjaitokat. Akkor képesek lesztek teljes tudatosságú Fénylényekké válni! Tudjátok Drágáink, hogy a Mennyország véget nem érő Jóléte valójában a tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Vissza az előző oldalra

  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége

“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció

ÚJ ENERGIA ÁTALKÍTÓK

CSODÁS ÚJ PIRAMIS ENERGIÁK
A NEGATÍV ENERGIÁK ELLEN
A TUDATOSSÁG EMELÉSÉRE...