FÖLDI MENNYORSZÁG         AGHARTA - TELOS         AGHARTA - HOMORÚ FÖLD    

GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ         SZENT GERMAIN         AZ ÁLLATOK INKARNÁCIÓJA         GALÉRIA    

FRISSÍTÉSEK

A Galaktikus Föderáció

és a Spirituális Hierarchia Üzenete

2018. Június 12.

Sheldan Nidle által

(a Galaktikus Föderációval való közvetlen

összeköttetésen keresztül)

Selamat Balik! Sok érdekes hírt jövünk megbeszélni veletek. Az ellenállásba nem ütköző 13 évezredes irányítása után, az összeesküvés most a  tudatosságemelkedés hirtelen hullámával küzd. Ez az új elem ijesztő számukra, és igazából mindent megváltoztat. Ahogy jeleztük korábbi üzenetünkben, erők új koalíciója, melyre mi “Szövetség” néven utalunk, egy lenyűgöző csoport, akik iránt egyre nagyobb tiszteletünket fejezzük ki. Továbbra is minden lehetséges módon pusztítják a sötétséget, ezért ámulatba ejtik őket. Az összeesküvés zavarban van, mert a jól bevált módszereik folyamatosan visszacsapnak rájuk.

A Szövetséget számos módon támogatjuk. Az első, hogy kiegészítjük azon erőket, melyek a jelenlegi US rezsim eltávolítására lettek kijelölve. A második, hogy biztosítjuk a szükséges erőforrásokat a Szövetség számára ahhoz, hogy hatályba hozzanak egy új, valós hátterű pénzrendszert világotokon. Végezetül pedig, úgy bővítjük összekötő és diplomáciai személyzetünket, hogy készen álljon elvégezni azon szolgáltatásokat, amik egy sokkal harmonikusabb valósághoz kellenek világotokon. Sok esemény kezd manifesztálódni és közismertté válni. A jólétalapjaitok készen állnak. Ezen lépés nagysága arra ösztönzött minket, hogy kiküldjünk speciális hajókat a program kibontakozásának felügyeletére. Eddig jelentős problémákkal nem találkoztak. A világotok a szabadságra van ösztönözve!

Boldogok vagyunk, hogy kimondhatjuk, hogy régi valóságotok átváltozott, ami végül a közzétételhez vezet, és lehetővé teszi számunkra, hogy sokkal gyorsabban megtegyük a következő lépést, egy példátlan globális első kapcsolatfelvételt veletek. A korábbi években figyeltük, ahogyan a sötétek félreterelték az új kormányzás kiemelkedését. Ezen korai nehézségek ellenére, mi tudtuk, hogy végül diadalmaskodni fogtok a sötétség felett. A sötétség lassan feledésbe merül. Türelmesen figyeltük, ahogy Földi Szövetségeseink és az új Szövetséges barátaink átszenvedik magukat az egyre erősödő fájdalmakon. Megszabadultak a gyűlölködéstől, és már csak az összeesküvés hatalomról való elzavarására vágynak. Az új kormányzás fel fogja állítani a terepet az érkezésünkre. A felszíni emberiség már túl sokáig volt számkivetett földönkívüli eredetéből.

Figyelemmel követjük a Napotok szokatlan aktivitását is. Részben ez az oka az interdimenzionális energiák hatalmas növekedésének, melyek a galaktikus magból eredve áradnak felé. Ezek hatással vannak naprendszeretekre, az egész galaxisra, és azon túlra is. Ezek az energiák növekedést okoznak a poláris ózonlyukakban, és rendellenes időjárásmintákat generálnak bolygótokon. Ez interferenciába kerülhet a rádiókommunikációval és a nagyobb elektromos generátorokkal.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk. Azért érkezünk, hogy spirituális mentoraitok legyünk, és összefoglaljuk miért is jelennek meg felettébb bizarr eseménysorozatok. Az új pénzügyi rendszerek épp most materializálódnak. Ezekkel olyan rendelkezéseket fognak bejelenteni az új kormányzás által, amik részét képezi igen megdöbbentő mennyiségű felfedés. El tudjátok képzelni, hogy ezek a bejelentések megváltoztatják örökre valóságotokat, és mi itt vagyunk, hogy szeretetteli vezetőitek lehessünk ezen példátlan átmenet során.

Amióta a korlátozott tudatosságba zuhantatok, rendkívül korlátozott hozzáférésetek van a Felsőbb Énetekkel, a Felemelkedett Mesterekkel, és a spirituális birodalmakkal való kommunikációhoz. Ennek meg kell változnia. Arra bátorítunk, keressétek iránymutatásainkat. Eljöhetünk álmaitokban, vagy meditációitok során. Szánjatok minden nap időt rá, hogy kapcsolatba lépjetek velünk. Beszéljetek hozzánk, mintha csak egy barátotokkal társalognátok. Az energiák most lehetővé teszik bolygótokon a spirituális birodalmakkal való tiszta kommunikációt. Törjétek meg a csend kötelékeit, és bízzatok benne, hogy itt vagyunk számotokra.

Szeretnénk ezt az üzenetet a kedvességről szólva zárni. A kedvesség definíciója “figyelmesség, barátságosság, nagylelkűség”. Ettől a pillanattól, mindannyian elkezdhetünk növekedni, és olyan kapcsolatokat kialakítani, melyek alapja a kölcsönös tisztelet, kedvesség, megértés, és nyílt kommunikáció. Ismerjétek fel ezt, és tevékenykedjetek úgy, hogy jótékonyságot és kedvességet fejezzetek ki, mely szívetekből ered. Tanuljatok meg kiállni az Igazság mellett, és ugyanakkor kedvességet sugározzatok. Legyetek kegyesek, ez lesz a kulcs: ez állítja be a tónusát annak, amit láttok, vagy hallotok, és hogy miképpen válaszoltok arra a fenomenális és maradandó valóságra, melyet magatok számára létrehoztok.

Ma megbeszéltük azokat az eseményeket, amik kibontakoznak körülöttetek. Ezek az események egy új valóságot teremtenek, ahol végre-valahára látni fogjátok a teljes tudatosság helyreállását. Ezzel fogjuk kibontakoztatni a fizikai Teremtés további potenciálját. Tudjátok Drágáink, hogy a Mennyország véget nem érő Jóléte valójában a tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Vissza az előző oldalra

  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége

“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció