A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2017. Január 24.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
13 Cauac, 2 Yax, 13 Caban

Dratzo! Ezen a napon folytatjuk megbeszélésünket. Minden szilárdan előre halad. A kiosztással kapcsolatos ellenkezéseket alaposan megtizedelték. A közelgő hónapokban arra számítunk, hogy ez a nagyon összetett eljárás a tetőpontjára ér. A Köztársaság végre készen áll a teljes kinyilvánításra. Ez sok időt vett igénybe, mivel a hivatalos bejelentésével kapcsolatban még mindig van némi ellentmondás. Arra számítunk, hogy az egész ügy hátralévő része nagyon hamarosan összeáll. A de facto rezsim olyan sokáig volt hatalmon, feltételezett törvényessége már több, mint gyalázatos. A mi küldetésünk ezért össze lett kötve azzal, hogy elmagyarázzuk az összes érintett számára, hogy az új kormányzás miképpen lesz kihirdetve. Ez már közel áll a bejelentéshez, és még az előtt ki kell nyilvánítani, hogy a de facto illegális rezsim teljesen elfogadottá nem válik. Létfontosságú ezeket a közzétételeket teljesen kirészletezni az amerikai nyilvánosságnak. Ebben a tekintetben megfogadtuk, hogy megváltoztatjuk ezen kormány teljes bejelentésének és megfelelő beiktatásának módját. Gondos tervezés hiányában, ez jelentős kezdeti károkat okozhat. Ezért megfelelő sorrendet kell alkalmazni.

Javasoltuk, hogy ezek a fontos lépések közvetlenül erről a nagyon érzékeny témáról szóló hivatalos bejelentéseket követően történjenek meg. A NESARA és annak speciális története hivatalos kinyilatkoztatásokat igényel. Amint ez megtörtént, a következő 120 nap céljait kell előtérbe hozni. Az utóbbi két évtizedben egy sor titkos esemény történt, és ezeket ki kell szivárogtatni. Arra kell használni, hogy közzé tegyenek egy új világszinttű pénzügyi rendszert. Ez kell legyen egy általános világnézet azzal kapcsolatban, ami Amerika és a világ számára hátravan. Ennek felvázolása olyan teljes részletességű kell legyen, amennyire csak lehet. Jelenleg ez a birodalom egy kritikus pillanatnál van. Elsődleges fontosságú, hogy fel kell állítani egy új globális stabilitást. Az amerikai Alkotmány szerepét ebben teljesen el kell magyarázni. Egy új globális menetrend formálódik. A legtöbb amerikai nem érti minek kell történnie. Részletesen fel kell vázolni egy hivatalos és felvillanyozó történelmet számukra. Ennek Fényében egy jövedelmező és békés valóság sikeresen tud megindulni!

A mi elsődleges feladataink, hogy előkészítsük az utat a jólétetek, a folyamatos adósrabszolgaságtól való megszabadulásotok, és személyes szuverenitásotok kiemelkedése számára. Folyamatos projektek produkálnak egy új valóságot, ami újjá alakít Titeket és Gaia-t is. Ezek az 5D-s entitások az okai annak, hogy eljövünk partjaitokra. Régen azelőtt a Mennyország elrendelte, hogy kiterjedt utazásotok a teljes tudatosságba véget ér, ahogy beléptek a 21. századba. Akkor vissza kell szerezzétek Gaia iránti elsődleges Őrzői szerepeteket. A műveleteink speciálisan úgy lettek kialakítva, hogy a Galaktikus Föderáció ezen naprendszer bolygóinak és holdjainak fő gyarmatosító csillagnemzeteként segítsünk benneteket. A projekt fölött időlegesen átvette egy sötét erő a hatalmat, egy az Anchara Kontinuumtól való speciális támadás által. Küldetésüket azonban sikeresen keresztezték röviddel azután, hogy a 21. század elkezdődött. Most itt az idő egy Új Köztársaság kiemelkedésére, és egy új, szabad és jóléttel teli valóság számára. A Galaktikus Föderációval való első kapcsolatfelvétel peremén álltok.

Ezen jelentős műveletsorozat a sikeres befejeződéséhez közeledik. Feladatunk egy titkos megfigyelés marad, és hogy szorosan kövessük a Mennyország isteni rendelkezéseit. Ez a 20. század végén történt érkezésünk óta folyik. Ezen különféle dolgok beteljesítését kicsivel a 21. század kezdete után kell elvégeznünk. Jelenleg egy adminisztratív módosítás kellős közepén vagyunk, hogy számos változást hozzunk, amik lehetővé teszik csodás partjaitokon való megjelenésünk bejelentését. A hivatalos híradások lehetővé tehetik számunkra, hogy sok olyan bejelentésbe kezdjünk, melyek felkészítenek titeket tömeges landolásunkra és az első kapcsolatfelvételre. Sok mentorunkat is be akarjuk helyezni hozzátok. Ezek a kölcsönhatások segítenek megérteni a teljes tudatosság isteni szépségét nektek. A Mennyország az utóbbi néhány évtizedben sok időt töltött azzal, hogy emelje testetek alapműködési vibrációját. És ez egy jel is arra, hogy a Mennyország szent előkészületei felkészítenek a teljes tudatosságba való visszatérésetekre.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Ez az áldott idő olyan, amikor végre megkapjátok egy új pénzügyi és bankrendszer gyümölcseit. Az újonnan szerzett gazdagság egy szimbóluma annak, ami végtére is a tiétek, a teljes tudatosságnak! Mióta az Atlantisziak és az Anunnaki gonosz módszerei lekorlátoztak benneteket, ez a birodalom volt az eszközük azoknak, akik ellopták erőtöket és évezredekig tartó kegyetlen munkára és szolgaságba kényszerítettek titeket. Az árnyékvilágban töltött hosszú idő megfosztott benneteket belső önbizalmatoktól, mely örökségeteket képezte. Most ezen rettenetes időknek vége, és egy újabb és áldottabb idő kezdődik. Ott szunnyad bennetek a hit, hogy nagy potenciálotok van. Ezek a belső érzetek valójában korábbi énetek víziói. Mi Mesterek itt vagyunk, hogy istenileg hassunk rátok, hogy milyen nagyszerűek is vagytok. A mi küldetésünk megmutatni nektek, hogy ezek a nagyszerű víziók eljönnek. Ez a jelenlegi idő az, amikor az ilyen csodák lehetővé válnak!

Csodás vízióitok kövezték ki az utat azon idő számára, amikor a nagy elnyomásnak vége szakad, és helyére egy új kor kerül. Egy olyan kor, amikor bőségesekké váltok, humanitárius projekteket végeztek, hogy lehetővé váljon megteremtenetek a végtelen gazdagságot, és járműveket gyártotok egy új Szeretettel és békével teli kor számára. Ezek a nagy energiák istenileg lehetővé teszik, hogy átalakítsátok ezt az időt, és állandó jólétet, egészséget, és szuverenitást produkáljatok. Új mennyei szervezeteket fog adni nektek a Mennyország. Ahogy ezek megerősödnek szívetekben, új kormányzási modellt fogtok kialakítani. Rövidesen teljesen új vezetőket fogtok látni, akik megváltoztatják ezt a valóságot, és végre lehetővé teszik, hogy űrcsaládjaink meglátogassanak és iránymutatással szolgáljanak számunkra. Ezek a csodás idők csak a bevezetői annak, ami jön. Egy olyan isteni új kor, melynek alapjait a Mennyország fektette le régen azelőtt!

Ezen isteni változások vannak jelenleg folyamatban. Egy sor speciális művelet folyik, melyet a Mennyország és űrcsaládjaink produkáltak. Speciális instrukciók fognak rövidesen beteljesülni. A Mennyország megkérte Adminisztrátorait, hogy figyeljék ezeket az időket, és álljanak készen rá, hogy a megfelelő időben cselekedjenek. Társaink mellett mi is készülünk ennek a birodalomnak a módosítására, és hogy a helyükre tegyük a Mennyország szándékait. Abban az időben vagyunk, amikor sok nagy csoda történhet. Ezek a csodák csak sok más olyan esemény megindítói lesznek, amik átalakítják a jelenlegi valóságot. Sok bámulatos esemény fog történni. Kérjük tartsátok fenn pozitív vízióitokat és hagyjátok a Mennyország "bölcseit", hogy véghez vigyék az emberi Lélek igaz ragyogása érdekében végzendő nagy kísérletüket. Ez az eljárás megváltoztat mindent!

Ma heti jelentéseinket folytattuk a világon történő dolgokról. Minden csak arra vár, hogy végre valami igazán különleges dolog történjen. Kezdjétek ezt az időt globális imákkal és annak a nagy eseménynek a megerősítésével, mely mindent megváltoztat! Tudjátok Kedveseink, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Jóléte valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)
Vissza az előző oldalra

























2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció


1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C. 
H-P: 9-17 óráig SZ: 9-12 óráighttp://www.gyogynoveny-bio.hu/http://www.gyogynoveny-bio.hu/
Élő Víz
Kóstoló