A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2016. November 1.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
7 Men, 18 Tzec, 13 Caban

Dratzo! Az illuminoidok elszeparálása a néptől tovább folyik. Az új NESARA köztársaság gyorsan körülzárja azokat, akik az USA Vállalat kormányához némiképp hűek maradtak. Ez csak a kezdete egy olyan műveletnek, ami végre leállítja azokat, akik már régóta illegálisan uralták Amerikát. Ebben az új időben, Amerikát arra ösztönzik, hogy azokkal működjön együtt, akik oly bátran harcoltak a GESARA kormányok elhozatalán. Tisztelgünk mindazon bátor férfiaknak és nőknek, akik örömmel áldozták magukat annak, hogy lehetővé tegyék ennek az új időnek a megtörténését. A globális Pénzátértékelés gyorsan egy világszinttű Pénzrezetté fog válni, valamint egy új pénzügyi rendszer törvényes megindítójává. Ennek az arrogáns összeesküvésnek a végső elhalálozása egy isteni adomány lesz a világ népe számára. Ez végre lehetővé fogja tenni az új jólét előhírnökeinek, hogy végre részt vegyenek ebben az eljárásban. Továbbá lehetővé válik számunkra is végre-valahára, hogy kérelmezzük a világ kormányitól ezen dicsőséges első kapcsolatfelvételi küldetés természetéről szóló "értelmező kinyilatkoztatást". Ez a globális megerősítés csak az első, és egyben legfontosabb része a mi kezdeti bejelentéseinknek. 

Meg kívánjuk mutatni, hogy az új spirituális-orientáltságú kormányzásnak erős és mennyei szövetségesei vannak. Az a célunk, hogy az első híradást arra használjuk, hogy véget vessünk az összes olyan propagandának, amit a mozifilmjeitek és televíziós programozásotok terjeszt rólunk. Mind egy tiszta kezdést akarunk és egy általános kinyilatkoztatást arról, hogy valóban kik is vagyunk. Felállítottunk egy időbeosztást arra, amikor a hajóink megteszik kezdeti landolásaikat ezen a bolygón mindenütt. Lényeges, hogy tudjatok rólunk. Még fontosabb, hogy a kormányok a terv szerint működjenek, és elhozzák azt a jólétet és szabadságot nektek, amit oly helyesen megérdemeltek. A tömeges landolások akkor történnek meg, amint hozzászoktatok, hogy "felügyeljétek" őket, és biztosak vagytok benne, hogy minden összhangban zajlik azzal, amit mondtunk nektek. Amint úgy érezzük, hogy ez az új valóság működik, és kezdjük elérni első céljainkat, akkor két dolgot fogunk tenni. Az első, hogy tömegesen landolnunk kell, hogy bemutassuk nektek a mentoraitokat. A másik, hogy be szándékozzuk vezetni a replikátorainkat is. Akkor létrejön a gyors út a teljes tudatosságba! 

Régen azelőtt, a sötétségnek meg lett engedve, hogy elhelyezze képviselőit ezen felszíni birodalom felügyelőiként. A Mennyország elmondta nekik, hogy ennek majd, egy felettébb mágikus pillanatnak kell lennie az emberiség számára. Az Agarthaiak tudták ezt, és beszéltek a Mestereknek az AEON-ból eredő rendelkezésekről. Ezek az erőteljes kántálások okozták azokat a nagy változásokat, amik mindössze néhány évtizeddel ezelőtt kezdtek el valóra válni. Ezek a változások hozták a mi Tudományos és Mérnöki Flottánkat a naprendszeretekbe. Ezeknek a bátor felfedezőknek azt mondták, hogy álljanak készen egy speciális küldetésre, mely visszavezet benneteket a teljes tudatosságba. Így részt vettünk egy tudatossági forradalomban, melyet a Mennyország felső Adminisztrátorai vezettek. A körülöttetek örvénylő események most elhoznak egy jóléttel és szabadsággal teli új birodalmat. Használjátok ezt az időt arra, hogy kreáljatok gyors terveket, hogy miképpen veszitek ki részeteket ebben a fenséges és egyre növekvő emberi Lélekkalandban! Az út már tiszta számotokra ahhoz, hogy megismerjétek itteni múltidőtöket, és rekonstruáljátok a ti Valódi Énetekkel való közelgő találkozásotok bámulatos csodáit. 

Már régóta közeledik ez az újraegyesülés az emberi felszínlakók és a galaktikus űr ezen nagy szektorának galaktikus emberei között. A történelmetek, ahogyan azt az Anunnaki kegyeltjei felállították, tagadja hogy mi hasonlóak vagyunk hozzátok. Ehelyett otromba módon a potenciális különbségeket hangsúlyozzák. A kegyeltek hamis tudományai megpróbálták megalapozni, hogy ti bizonyos majom-szerű teremtmények leszármazottai vagytok. Ez az idiótaság ismétlődik a többi tudományban is, hogy továbbra is tagadják, hogy a homorú Belső Föld létezhet! Ennek eredménye egy olyan lokalizált tudás, ami nagymértékű felülvizsgálatot igényel. Sokaknak sokkoló lesz, akik mélyen ezekben a "tényekben" hisznek, hogy lehetővé válik egy új tudományt kialakítanunk mindenki számára. Az új valóságok kavalkádjában ráébredtek majd valódi történelmetekre. Ez magába foglalja Lemúria, Atlantisz, és a három "Aranykor" természetét. Ebben az elegyben, amit a Felemelkedett Mesterek mutatnak be, megadjuk a lehetőséget, hogy megértsétek végre miért vagytok itt, és milyen fontos a teljes tudatosságba való visszatérésetek! Csak azt mondhatjuk Halleluja! Halleluja! 

Hála és öröm áldása! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! A múlt hónap olyan dolgok sikerének kezdetét mutatta, melyek az új NESARA Köztársasághoz vezetnek, valamint a nagy globális jólét kiosztásához. Ez a projekt szó szerint évszázadokat vett igénybe. Az Anunnaki és a kegyeltjei bukása egy hosszú, és gondosan illusztrált törekvés volt. Most ez a látszólag végtelen projekt a beteljesedéshez közelít. Azt kérjük, hogy alaposan becsüljétek meg ennek a hosszú munkának a gyümölcseit. Titkos szent társaságaink világhálózatának különféle tagjai képesek voltak felállítani a sötétség megdöntéséhez szükséges terepet. Képesek voltak terveket is összeállítani, amiket örömmel és szenvedéllyel végre tudnak hajtani azok, akiket nemrég informáltunk arról, hogy mi kell ennek a hatalmas vagyonnak a kiosztásához. Örömünket leljük abban, hogy milyen könnyedén kivitelezhető lesz ez. Köszönjük a Mennyországnak és áldjuk, hogy milyen jól sikerül nagy terveinek Fényre változtatni ezt a földet. Micsoda jelentőségteljes hónapok jönnek! 

Mindenek felett, köszönetet kívánunk mondani mindegyikőtöknek azért amit tettetek kollektíven és egyénileg is. Az áldásaitok és a pozitív vízióitok a másik tényező ebben a ragyogó sikerben, amit a Fény most élvez. Gondoljátok csak át, hogy vízióitok mit visznek most végbe. Lehetővé teszitek a pozitív kormányzást és a szabadságot, és biztosítjátok saját csodás jóléteteket. Csak azt kérjük, hogy maradjatok hűek mesteri vízióitokhoz projektjeitek tekintetében. Ez csak a kezdet. Hamarosan eljövünk, és jártassá teszünk benneteket valódi történelmetekben. Használjátok fel ezt a történelmet arra, hogy megértsétek milyen fontosak is vagytok. Gaia számít rátok, hogy ezt az új technológiát bevezetve megtisztítjátok majd felszíni birodalmatokat, és megfogadjátok, hogy fenntartjátok annak új érintetlen körülményeit. Ebben a valóságban elkerülhetetlen a gyarapodásotok. Növelni szeretnénk a tanácsadásainkat, amint a sötét kegyeltek már nem képesek ezt megakadályozni. 

A köztünk lévő kapcsolat egy másik szintre fejlődik. Évezredekkel ezelőtt, azt mondták nekünk, hogy egy állandó és egyben könnyed kapcsolatot kell fenntartsunk veletek. Ennek a sötét birodalomnak a természete végett korlátozva voltunk ezen szent kötelesség végrehajtásában. Most, ahogy a terhelő körülmények elévülnek, nyitottak vagyunk a kölcsönhatásunk megváltoztatására. A Tanácsaink jelenleg egy új megközelítéssel készülnek ezen események megtörténésével kapcsolatban. Az Agarthaiak felajánlottak helyeket Agarthában, ahol ha szükséges, speciális egyéni, vagy csoportos tanításokat végezhetünk. Készülünk ezen új tervek hatályba lépésére, még az űrcsaládjaik tömeges landolása előtt. Mint azt láthatjátok, egy sokkal inspirálóbb birodalmat tartogatnak számunkra és számotokra is! Üdvözöljük ezeket a közelgő változásokat, és tudjuk, hogy segíteni tudnak mindannyiótoknak jobban felkészülni teljes tudatosságú Fénylény jövőtökre. 

Ma felfedeztük mi is bontakozik ki a bolygón ezen új birodalom felállásának végső darabjaiként. Hosszú út volt. Közeledünk ahhoz az időhöz, amikor valóban ünnepelhetjük a szabadság, a jólét, és az új kormányzás korszakát! Tudjátok Kedveseink, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Jóléte valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)
Vissza az előző oldalra























































































2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció


1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C. 
H-P: 9-17 óráig SZ: 9-12 óráighttp://www.gyogynoveny-bio.hu/http://www.gyogynoveny-bio.hu/
Élő Víz
Kóstoló










http://www.porthologos.hu/http://www.porthologos.hu/
Skandináv Élő Víz-Rendszerek

Oxigénnel és Életenergiával teli ÉLŐ VÍZ a Csapból! - Ártalmatlanítja a káros anyagokat 
és káros frekvenciákat
- Oxigént és életenergiát juttat a 
szervezetbe
- Segíti a vitaminok és ásványi 
anyagok beépülését
- Nincs fenntartási költség, kicsi, esztétikus
- Együttműködik bármivel
- Lágyítja a vizet, helyreállítja a PH értékét
- Ivásra, főzésre, fürdésre, mosásra, 
mosogatásra, öntözésre is alkalmas
REVITALIZÁLÓ SPIRÁLTÖLCSÉR 



Folyadékok felélesztésére! 

Már 
csapra szerelhető
KONYHA
és ZUHANY változatban is!

http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.php
ENERGIA ÁTALAKÍTÓ
50M



VÉDŐPAJZS a negatív energiák ellen!

Eredeti 
Víz-Revitalizáló


Természetes Oxigénnel teli 
ÉLŐ VÍZ a Csapból!http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/1A7EDF18-85A3-485D-BB19-944626508ED3.php