A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2016. Június 21.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
4 Caban, 10 Kayab, 12 Manik

Selamat Jalwa! Végre sok bámulatos esemény kezd történni. Az áldásaitokat előkészítők készen állnak azok kiosztására. Az amerikai kormányzás helyreállításával foglalkozók pedig a de facto rezsimől egy igazi jog szerinti köztársaságra váltáson dolgoznak. Ez a váltás össze fogja omlasztani a FED-et, és véget vet Amerika háborús tetteinek, melyek már három évtizede folynak. Mint azt már kijelentettük korábban,  ez sokkal tovább tartott, mint először azt képzeltük. A birodalom végül összhangba került azzal kapcsolatban, hogy felszabadítsa ezt a felszíni világot a sötét összeesküvéstől és azok kegyeltjeitől. A sötétség közel 13 évezredes uralmának nagyjából vége. A sok normálisnak vélt koncepciótok nagy része készül eltűnni és a helyükbe olyan új személtetek lépnek, melyek az igazságon és a felszíni világotok történelmének előmenetelén alapulnak. Ez az eljárás hosszabb, mivel fel kell hagynotok olyan eszmékkel, melyek régóta alakítottak benneteket. Így meghosszabbítottuk a mestereitek tanításai és az azt követő pillanatok közötti időt. Egy olyan nép vagytok, mely túl régóta és mélyen hitt a sötétség által rátok rótt hazugságokban. Az utolsó lépés az, hogy fogadjátok be és használjátok fel a mestereitektől kapott helyesbítéseket!

Ezek a változtatások lehetővé teszik, hogy megfelelően használjátok bőségeteket. A jelenlegi fogalmatok a pénzről végül eltűnik a mindennapi használatból. Nem könnyű hirtelen bombázva lenni hatalmas mennyiségű új igazságokkal. Végtelen évszázadokig voltatok a sötétség kegyeltjeinek markában. Az a mi feladatunk, hogy segítsünk a Felemelkedett Mesterinknek bevezetni benneteket egy teljesen más életstílusba. Korábbi tapasztalatainkból tudjuk, hogy egy ilyen drasztikus váltás megemésztése, és a felettébb stresszelő globális sokkok sorából való felépülés, időt vesz igénybe. Az Agarthaiak állandóan tudatják velünk, hogy milyen mérhetetlen mennyiségű új ismeret hat rátok. Ezért nagyon fontos, hogy lépésről lépésre használjátok fel ezt az új ismeretet. Ahogy egyre jobban hozzászoktok az új módszerekhez, a kezdeti nehézségek fokozatosan eltűnnek majd. Amint kezditek elfogadni ezeket az igazságokat, egy új életstílus kezdődhet. Tekintsetek erre úgy, hogy végül képesek lesztek olyan életet teremteni, ami egy kis lótusz virághoz hasonlóan virágzik, együtt igazságban és harmóniában. Ez az új harmónia lehetővé tesz egy szabad és bőséges új valóságot!

Ez az új környezet most fejlődik ki. Mindenütt a dolgok megtételének új módszereit alkalmazzák. Olyan ötletek, amiket eddig igencsak valószínűtlennek tartottak, gyorsan normálissá válnak. Nem könnyű olyan gyorsan változni, mint azt most teszitek. Ez a módosuló valóság igazi jele annak ami előttetek áll. Ez a birodalom olyan hipotézisekre épül, melyek jelenleg kihívást jelentenek mindenki számára. Látnunk kell mit tesztek, hogy értékelitek ezt a felszíni világot. Épp most, olyan események történnek, amik megmutatják, hogy ez a rendszer hogyan omlik össze a felmerülő feszültségek által. Politikai és gazdasági realitások egyre csak növelik ennek a stressznek a szintjeit, és valójában megvetemítik ezen birodalom működésének a módszereit. Ezek az egyre nagyobb összeomlások illusztrálják, hogy milyen közel vagytok egy mérhetetlen változáshoz a valóság minden része tekintetében. Így egy új gazdasági és politikai rendszer karnyújtásnyira van. Ezek az új összetevők lesznek a beharangozói egy teljesen új rendszernek, ami lehetővé tesz egy szabadabb és bőségesebb pénzügyi és rezsimváltást.

Mit is jelent ez valójában? Azt jelenti, hogy új határokat állítanak fel, a régieket aztán le is cserélik. Minden elem egyszerűen egy módszer arra, hogy a dolgokat olyan pontra juttassák, ahonnan már nincs visszaút. Itt vagyunk, hogy elnököljünk efelett, amennyiben az biztosítja, hogy felkészültek legyetek az első kapcsolatfelvételre. Ez a mindenen átívelő célunk. Itt vagyunk, hogy tanácsot adjunk nektek, és másokkal együtt visszaállítsunk egy teljes tudatosságú állapotra benneteket. Ez az eljárás hatalmas, mivel távol álltok attól, hogy készek legyetek elérni a sikerhez szükséges tudatosságot. Ez még csak a Mennyország isteni beavatkozásán keresztül lehetséges. A Mennyország adott nekünk egy tervet, ami lehetővé teszi számotokra az átalakulást. Ez a művelet olyan, amiben elengeditek a jelenlegi valóságot, és örömmel egy újat formáltok. Agarthát egy olyan helyként fogjuk használni, ahol a sötétséggel való nyájaskodásotokat ki kell korrigálni. E téren szent bölcsességeket fogtok kapni, és aztán meg lesztek kérve rá, hogy azokat arra használjátok, hogy átalakítástok a fennmaradt sötétséget ebben a galaxisban. Ez a nagy feladat az, ami felettébb inspirál minket a veletek való munkában!

Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Az utóbbi idők áldásosak voltak, mivel a Mennyország kegye lehetővé tette, hogy jelentős haladást lássunk számos fronton. Az új pénzügyi rendszer szétterjedt az egész világon, a gubancait most bogozzák ki. Ugyanez igaz az új kormányzásra is. Készen áll a bejelentésre, és hogy a Federal Reserve már csak a történelem része legyen. Mindezen események részben a ti pozitív hozzáállásotoknak köszönhetők, és hogy vizionáltok egy új és átalakult valóságot. Együtt egy energiarácsot képezünk ennek a valóságnak a manifesztálására. Ezek a műveletek sok olyan egyént hoznak el nektek, akiket korábban nem ismertetek. Ezek a csodás Lények a mi vezetésünket követve, ezt a birodalmat gyorsan kialakítják. Örvendünk, hogy ezen Mennyei tettek lehetővé teszik, hogy fizikaiak legyünk, és örömteli részeseivé válkjunk ennek az új birodalomnak. Ebben a pillanatban, előttetek hever minden amiről álmodtatok. Fogadjátok el ezt a bőkezűséget, és örvendezzetek ezekben az új csodálatos energiákban!

Ezek az események csak a kezdet. Készen álltok rendkívüli csodákra. A sötét kormányok eltűnnek, és helyükre a Fény kerül, és a mi spirituális és űrcsaládjaink érkezése. Ezek a nagy módosulások az első része egy programnak, amit a hivatalos visszatérésünk és a jövőbeli mentoraitok landolása jellemez. Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy üdvözöljünk benneteket, és ezzel együtt bevezessünk titeket néhány kezdeti bölcsességbe. Régen azelőtt, amikor az Atlantisziak távoztak, Gaia hirtelen arra kényszerült, hogy nagyban lecsökkentse felszínének energiáit. Ezt nagyjából 13 évezreddel ezelőtt tette. Most felemeli ezeket az energiákat a korábbi frekvenciái szintjére. Ez a művelet már majdnem készen áll a végső fázisára. Addig arra kívánjuk használni képességeinket, hogy visszasegítsünk benneteket oda, hogy megleljétek kik is vagytok valójában.

A közelgő idő ezért nagyon sok új tapasztalatszerzés lehetősége. A mi feladatunk, hogy a képességeinket felhasználva, fortélyosan és jóindulatosan, segítsünk elvezetni benneteket az új szintetekre. Ez a művelet rendkívül összetett, de mégis egyszerű. Gyakran véljük úgy, hogy képesek vagyunk enyhíteni a veletek való történéseket. Ezt tesszük, és még összetettebb szituációkra is felkészítünk titeket. Új tapasztalatokat kell szereznetek a gazdagsággal találkozva, és igazán meg kell értenetek, hogy mi is most embernek lenni. Egy csoport vagytok, mely kezd olyan dolgokkal találkozni, amikről nem is tudta, hogy léteznek. Ez az egyre több furcsaság készít fel arra, hogy még szokatlanabb tapasztalatokat teremtsetek. Ezek a felvezetői olyan eseményeknek, melyek a Belső Földre vezető úton vannak. A mi küldetésünk az, hogy veletek legyünk, és együtt egy rendkívül fenséges jövőt hozzunk össze! A legjobb még hátravan!

Ma heti feladatunkat folytattuk, vagyis hogy informáljunk mi is történik globális szinten. Ez a valóság naponta változik, egyre nagyobb mértékben. Maradjatok pozitívak és készek, hogy informáljatok másokat is arról, hogy mi történik helyi és világtekinteben. Tudjátok Kedveseink, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Jóléte valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Vissza az előző oldalra




















































































2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció


1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C. 
H-P: 9-17 óráig SZ: 9-12 óráighttp://www.gyogynoveny-bio.hu/http://www.gyogynoveny-bio.hu/
Élő Víz
Kóstoló







http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/
Skandináv Élő Víz-Rendszerek

Oxigénnel és Életenergiával  teli ÉLŐ VÍZ a Csapból! - Ártalmatlanítja a káros anyagokat és káros frekvenciákat
- Oxigént és életenergiát juttat a 
szervezetbe
- Segíti a vitaminok és ásványi 
anyagok beépülését
- Nincs fenntartási költség
- Kicsi és esztétikus
- Együttműködik 
bármilyen rendszerrel
- Teljesen átfolyós
- Forróvíz is átfolyatható
- Lágyítja a vizet, helyreállítja a PH értékét
- Ivásra, főzésre, fürdésre, mosásra, mosogatásra, öntözésre is alkalmas

REVITALIZÁLÓ
SPIRÁLTÖLCSÉR




Bármilyen folyadék felélesztésére! 

Eredeti 
Víz-Revitalizáló



Oxigénnel teli 
ÉLŐ VÍZ
a Csapból!
http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.php
ENERGIA ÁTALAKÍTÓ

VÉDŐPAJZS 
50M
változat





Tudati, mentális, pszichés energiák harmonizálására! 

Erős védelem negatív mágia, 
vagy más negatív asztrális, éterikus energiák ellen!


Tértisztítás és félelemoldás minden szinten.