A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2017. Június 13.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
10 Cauac, 2 Kayab, 13 Caban

Dratzo! Tudjátok szívetekben, hogy isteni rendeltetésetek végre megkapni a szükséges összegeket, melyek biztosítják a sikeretekhez kellő forrásokat nektek. Ebben a sikerben meg fogjátok látni, hogy ez a valóság a ti bámulatos potenciálotok. Mindig tartsátok fenn lelki szemeitek előtt az alapvető megoldását az összes akadály leküzdésének, és annak, hogy közösen valóra váltjátok bámulatos álmaitokat! A Mennyországhoz hasonlóan, mi is elköteleztük ez iránt magunkat. Tudjuk azt is, hogy bizonyos elemek most állnak össze ahhoz, hogy elszigeteljék a sötét kegyelteket tőletek, és lehetővé tegyék az új NESARA Köztársaság megvalósulását.

Az általatok igényelt pénzforrások ismét isteni sebességgel haladnak. Egyre nagyobb az a lendület, mely lehetővé teszi a kézbesítéssel foglalkozók számára, hogy most begyorsítsák ennek a rendkívül fontos erőforrásnak a léptékét. Most figyelembe vették a kérelmünket, és bámulatosan csodás események megtörténésére számítunk a nagyon közeli jövőben.  Ráadásul akik rettenetes módon késleltették ezen tetteket, egyre nagyobb gyötrelmeknek lesznek kitéve. Úgyhogy biztosak lehettek abban, hogy a legjobb most következik.

A most történő haladás a szövetségeseink által mutatott új hozzáállást jelképezi. Teljes tudatában vannak, hogy milyen fontos biztosítaniuk az előre nem feltételezett jelenlegi haladást. Köztudott, hogy a múltban a sötétség képes volt manipulálni ezt a kézbesítési eljárást. Biztosak vagyunk benne, hogy már nem ez a helyzet. Új biztonsági intézkedések történtek, hogy biztosítsanak egy állandó, szilárd előrehaladást. Ezzel a procedúrával ez a hihetetlenül összetett szituáció az eredeti isteni időbeosztásban fog teljesülni. Így készüljetek fel arra, hogy megkapjátok az ígért jólétet és új kormányzást.

Ez egy nagyon hosszú út volt, amire a körülmények kényszerítettek. Jól tudjuk min mentek keresztül. Örüljetek, hogy hamarosan mindez beteljesül, és valóban ünnepelhettek. Addig legyetek türelmesek, és tudjátok szívetekben, hogy megérte várni rá. Sok nagy esemény közeleg. Úgyhogy rövidesen meglátjátok a sok kulcsfontosságú letartóztatást, amit már vártatok. Sok másra is lehet számítani, mely tovább tartott annál, mint azt először mondták nektek. Halleluja! Halleluja!

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Spirituális események készülnek valóra válni. Észrevettük, hogy a Mennyország eldöntötte, hogy az új valóságunk arculatát helyezi előtérbe. A fő kulcsa ennek az, hogy az új pénzek sokaságát, hogyan hozzák elő. A felelősei, mint azt korábban jeleztük, akadálymentesen végzik az eljárást. Ismét arra számítunk, hogy a korábban felmerült kérdések spirituálisan korrigálódnak. Ezek az eljárások lehetővé fogják tenni a Mennyország és szövetségesei számára, hogy ne csak elvégezzék a Pénzátértékelést, hanem véghez is vigyék azokat a nyitányokat, melyek lehetővé teszik a NESARA Köztársaság spirituális programjait és az új pénzügyi rendszert. Isten Áldjon Mindannyiunkat!

Ezért áldott módon arra számítunk, hogy minden az isteni terv szerint jól halad! A Mennyország alig várja, hogy megkapjátok nagy áldásaitokat. Ez a speciális eljárás már több módosításon ment keresztül, és a váratlan események ellenére, a terv szerinti siker várható. Ezért azt kérjük tartsátok fenn bámulatos vízióitokat. Sok igazán csodás dolog, mint pl. a sötétség kegyeltjeinek izolálása, folyamatban van. Úgy kell mindezt megtapasztalnotok, ahogyan azt a Mennyország kiváló módon eltervezte! Ezek olyan eseményeket jeleznek, melyek elhozzák ezt az új valóságot. Sok mindenért hálásnak kell lennünk nektek. 

Mi Mesterek őszintén szeretnénk megköszönni amit oly kegyesen tesztek. Nem könnyű fenntartanotok ilyen nagyszerű víziókat anélkül, hogy azonnali eredményeket kapnátok. Ez a bennetek emelkedő tudatosság jele. A nagy jutalmatok természetesen az lesz, hogy valóban tanúi lesztek a letartóztatásoknak, és mindenek felett a régóta beígért pénzek megkapásának. Ezekben a fenséges pillanatokban, el kell érkeznie egy rég elrendelt jövő megszületésének! Ezen isteni kegy Fényében, minden ki fog bontakozni! Hozsanna! Hozsanna!

Ma valóban azon idők peremén állunk, amiket rég megjósolt a Mennyország. Váltsátok valóra mindazt, ami a rendeltetésetek. Aztán nagy belső erőtöket használjátok fel úgy, hogy átmenjetek a hátralévő dolgokon. Tudjátok Drágáink, hogy a Mennyország számtalan és véget nem érő készlete a Tiétek! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)
Vissza az előző oldalra
2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció 
MOST
21%
KEDVEZMÉNY