A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2013. Január 1.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
12 Ben, 19 Mol, 9 Eb

Dratzo! Taj Jai Dan! (Boldog Új Hajnalt!) Visszatérünk! Egy új kor hajnalodik az emberiségre! Engedjétek meg, hogy egy rövid tájékoztatással kezdjünk arról, hogy mi történt eddig. Szent titkos szövetségeseink a Felemelkedett Mestereitek támogatásával helyre tették az új pénzügyi rendszert, és megkezdték az új bankrendszerhez társított szilárd-hátterű pénzek kiosztásában kulcsfontosságú szerepet játszó egyének tájékoztatását. Közben azok, akik fel kell vegyék pozícióikat a jelenleg döntő tényezőt jelentő rezsimekben ott lévő régi hivatalnokok leváltását illetően, készülnek azon bejelentésekre, amikkel egy "szempillantás alatt" át fogják alakítani világotokat. Továbbá a Fény-orientált katonaság és a nemzetőr csoportok készülnek végrehajtani egy törvényes puccsot, ami jog szerinti rezsimek sorát helyezi hatalomra. Amint ezt elvégezték, a bejelentések sugározva lesznek, és a NESARA hat fő alkotóeleme lesz a területi törvény. A kezdeti tettek: az Alkotmány helyreállítása; a szokásjog intézményének biztosítása; és új szilárd-hátterű pénznemek használatának bevezetése világszerte. Ezek lesznek azok a pénzek, amik az új bankrendszert aktiválják, és létrehozzák a globális jólétet. 

A bankok újra lesznek alapítva és a vállalatok felbomlanak, és a helyükre a társadalom iránt felelős társulások kerülnek. A nagy bankok és vállalatok fel lesznek darabolva. Új dokumentumok részletezik a teljes átláthatóság hangsúlyozásának igényét a különféle intézmények és a közösség között. A nép fel lesz kérve, hogy informálják magukat és váljanak ennek az eljárásnak a létfontosságú részévé. Ezek az új társulások ünnepélyesen fel lesznek kérve, hogy ismerjék fel Gaia megsegítésének szükségességét, és az évtizedeken át tartó globális gondatlanság által teremtett problémák jóvátételén dolgozzanak. Ezek a testületek nyilvános módon lesznek leszabályozva, és kölcsönhatásba kell lépjenek a most virágzó közösségekkel, hogy véget vessenek az ipari szennyezésnek, és életbe léptessék a tiszta energia korszakát, ami null-ponti és fény-sugár technológiát használ. Szándékozunk nektek segíteni az által, hogy adunk nektek olyan technológiát, ami interaktív képességeiteket egy új szintre helyezi, és lehetővé teszi közösségeiteknek, hogy túlszárnyalják a vállalati mezőgazdaságot és bármilyen más "tradicionális" iparágat, ami csak kárt okoz Gaia-nak és az ő diverzitásának, és a törékeny öko-rendszerének.

Elsődleges prioritásotok közösségi életetek gazdagítása, és otthonotokat adó világotok iránti Szeretetetek demonstrálása. Mi a Galaktikus Föderációból méltányoljuk a Spirituális és az anyagi aspektusát is élőföldünknek. Minden egyes aspektus, legyen az óceán, ég, vagy földtömegek, felettébb becsesek nekünk. Teljes tudatosságú őseitek gyakorolták minden nap ez a Szeretetet, és még világotok legprimitívebbeknek nevezettjei is szentnek tartják az ő esszenciáját. Ez a nézőpont lesz a tiétekké is. Tudósaitok csak épp kezdik kapizsgálni az igazságot a teremtés eme központi tanáról, és még az ökológiai és a vele kapcsolatban álló biológiai tudományok is alig ismerik el ezt az alapvető szemléletet. Ahogy növekedtek tudatosságban, elkezditek érzékelni, hogy Élet tölt meg mindent ami körülöttetek van. A Föld gondnoki közösségének tagjává kell váltok szépséges otthonotok gondnokaiként, egy olyan közösséggé, mely dédelgeti élő világotokat, és hálás mindazért, amit ő nyújt nektek. Elkezditek észlelni a mindenütt körülöttetek lévő nagy szépséget, és megértitek azt a kulcsszerepet, amit ti játszotok ezen dicsőséges teremtmény fenntartásában. Elkezditek igazán megérteni, hogy minden élet szent, és kibogozhatatlan módon független.

Ez az egység a nagy alaptényező a Teremtő megnyilvánult fizikaiságában. Ez a szent terv összefonódik minden Teremtésen át.  Bárhova is megyünk, ezt az állandó egységet látjuk megmutatkozni. Ez látható annak módjában is, ahogyan a naprendszer működik; az élet minden egyes része függ egymástól. Ez látható abban is, hogy a Mennyország oly szívélyesen áll kölcsönhatásban a fizikaisággal. Ez a mindent átható ritmus figyelhető meg mindenütt. Ez a végtelen öröm forrása számunkra, és tudjuk, hogy mélyen érzitek igazságát annak amit mondunk. Egyre jobban felfedezitek, hogy fel kell ismernetek a filozófiáitok által tartalmazott szent igazságokat. Elkezditek meglátni azt a dogmát is, amit arra használtak, hogy elzárjanak tudatotok elől más igazságokat. Az után kutattok, hogy mi a valós, és mi rezonál mélyen bennetek. Ez a kutatás magába foglalja, hogy megismeritek a kvintesszenciáját annak, ahogyan minden működik, és mindenek felett tudjátok, hogy valami teljesen újra van szükség. Ezért jöttünk ide, annak tudatában, hogy válaszokat kell adni ezekre a kérdésekre. A mi szerepünk ezekkel szolgálni úgy, hogy képességeinket felhasználva, a Mennyország segítségével, beköltöztetünk titeket a teljes tudatosságba.

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Azért jövünk most, hogy szent mentorokként ténykedjünk az egész emberiség számára. A szent időben eljövünk megnyilvánítani egy új valóságot, mely sok csodával van tele. Régen ezelőtt, mindannyian egy nagy kutatásba kezdtünk, hogy teljesen felfogjuk potenciálunkat, és a Teremtő óriási áldásával újra felfedezzük a teljes tudatosságba vezető ösvényünket. Ez az utazás hosszú volt, és fáradtságos, és tele volt generációs félrevezetésekkel; aztán végül a végső dicsőség nagy pillanata! Felfedezve, hogy kik vagyunk, megtanultuk mit várnak tőlünk. Akkor egy küldetésbe kezdtünk, hogy elhozzuk gyorsan az emberiségnek azokat a csodákat, amiket mi oly sok életidő alatt elértünk. Megkértük a Mennyországot, hogy találjon rá módot, hogy ez megtörténjen, és felfedeztük, egy ilyen terv már létezik is! Ami jelenleg történik mindenütt birodalmatokban, az valami igazán kivételes dolog kezdete: találkoztok családjaitokkal, és ők fognak rövidesen elirányítani titeket a saját hatalmas megvilágosodásotokba.

A teljes tudatosság egy hatalmas áldás! Lehetővé teszi számotokra, hogy felfedezzetek és kifejezzetek minden szent érzelmet, és hogy megtapasztaljátok azt teljes mértékben minden egyes tettetekben a fizikaiságban. Ez egy óriási felelősség, és nem vehető félvállról, mivel az eláraszthatja fizikai Lelketeket, ha nem vagytok rá megfelelő módon felkészülve. Ez az amiért ez a metamorfózis egy képzett mentort igényel, és speciális technológiákat. A Mennyország tudja ezt, és elküldött miket azokhoz, akik ezeket a bámulatos minőségeket birtokolják. Kegyesen megáldjuk ezt a lehetőséget, hogy megvalósuljanak ezek a csodás célok az emberiség számára. Ez az idő közel van, és épp most mentetek át egy kulcsfontosságú teszten! Ami hátra van, az csak az időzítés. Létezik egy isteni időbeosztás, és ti, mint nép, nagyon hamarosan nem csak képesek lesztek üdvözölni családjaitokat ezen a világon, hanem örömmel eggyé is váltok velük! 

Ezek a Mennyországtól való áldások valami csodás dolog kezdetei! Megtiszteltek minket, hogy kijelöltek arra, hogy vezessünk keresztül benneteket ezeken a csodaországokon, és szándékunkban áll megkezdeni a hivatalos vezetői munkánkat, amint leváltják a törvénytelen kormányzásotokat. Az új, spirituálisabb környezetben, a közzététel megtörténhet, és megjelenhetünk előttetek. Újra be lesztek vezetve a sok szent igazságba, mivel azok a megvilágosodás felé vezető isteni ösvényetek részét képezik. A felemelkedés, vagy "a teljes tudatossági fokozat" gondos koreogarafálási instrukciót igényel. Meg fogtok tanulni azzá a táncmulatsággá válni, amik a Teremtés bámulatos birodalmai. Ebben mi jártasak vagyunk, és könnyen megtaníthatjuk nektek is. Amint elkezditek, gyorsan bizonyos szinttű jártasságot fogtok szerezni benne, amire aztán építhettek, ahogy meglátjátok a világváltást, a tudatosságotok bővülését, és az isteni birodalmak drámai megnövekedésével kapcsolatos kölcsönhatásotokat!

Ma folytattuk megbeszélésünket arról ami világotokon történik. Minden egyes nap közelebb kerültök isteni sorsotokhoz. Rövidesen megismeritek űrcsaládotokat és a Belső Földi családjaitokat, és visszakerültök a teljes tudatosságba! Tudjátok Kedveseink a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Bősége valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Vissza az előző oldalra2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció


1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C. 
H-P: 9-17 óráig SZ: 9-12 óráighttp://www.gyogynoveny-bio.hu/http://www.gyogynoveny-bio.hu/
Élő Víz
Kóstoló