A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2016. Július 19.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
6 Chicchan, 18 Kumku, 12 Manik

Selamat Jalwa! Ez igen szomorú idő számotokra, és különösképpen azok számára, akik oly gondatlanul és arrogánsan uraltak benneteket. A nizzai támadás egy újabb hamis zászló volt. Hiábavaló kísérlet, ami láthatóvá tette azokat, akik kétségbeesetten szeretnének egy új utat találni arra, hogy valamiképpen megakadályozzák az elkerülhetetlent. Már majdnem véget ért ezen vadállatok halálos és pusztító uralma. Uralmuk az 1960-as évek elején állandósult, és az 1970-es évek végére szerezték meg teljes potenciáljukat. Ezt erőszak, őrültség és elmebeteg tettek táplálták, amiket szinte lehetetlen megérteni. Rövidesen le lesznek tartóztatva, és megláthatjátok, hogyan vitték véghez piszkos ügyeiket. A végső horrorisztikus eszközük egy globális pszichikus hálózat, amit félrevezetett férfiak, nők, és fiúk nagy csoportja üzemeltet. Ez okozta azokat a rettenetes incidenseket, amik hírességek halálához, ismeretlen áldozatokhoz, és megrázó incidensekhez vezettek Indiában, Izraelben, és Nyugat-Európa nagy részén. Az ötletük először az volt, hogy sokkoljanak, aztán ettől azt remélték, a tetteik hasonló tettekhez vezetnek majd, melyek zavart keltenek. Mindez végül csökkenni fog, ahogy ezt a tébolyult hálózatot végre leállítják.

Amikor a sötétség megtanulta az elme hatalmát, amit a sötét ET-k mutattak be nekik az 1950-es évek elején, az összeesküvés megkérte a kegyeltjeit, hogy vegyék át ezt az undorító technológiát és "ezzel működjenek". Ez a forrása a pszichedelikus korszaknak, és egy furcsa hálózatnak is, amit fiatal férfiak és nők toborzásából hoztak létre, akiknek követniük kell az őrült oligarchiák alapvetően korrupt csoportjának kívánalmait, akik mélységesen arra vágynak, hogy még tovább kontrollálhassák rabul ejtett alattvalóik elméjét. Ezen kívánalmak hozták létre a káros szenvedélyek és egy olyan fajta erőszak korát, ami ehhez a rettenetes nonszenszhez társul. Mindazonáltal van ennek a műveletnek egy vészesebb működése is. Ettől, amibe ezek a szentségtelen oligarchiák belekezdtek, azt várták, hogy megnöveli majd a sötét kontroll mértékét. Ezen különféle tervek azonban elkezdtek omladozni, ahogy a tudatosság kibontakozik. Végül be fogunk mutatni olyan elmetechnológiákat, amik véget vetnek a függőségeknek és a hozzájuk kapcsolódó sok undorító tettnek. Világotok már túl régóta benne van ebben a veszélyes csapdában, és itt az idő, hogy véget vessünk annak a rendetlenségnek, ami az 1960-as évek vége óta létezik.

Az emberek tudatossági emelkedése a legfontosabb fejleménye ennek a századnak. Ez része érkezésünknek, és a Nyugati kormányok kiemelkedésének. Ez azt fogja most jelölni, hogy az emberiség végre megváltoztatja a széleskörű korrupció, és a külföldről érkező irányítás folyamatos mintázatát. Jelenleg egyszerűen a legfontosabb esemény a BRICS nemzetek között az a valódi reform, ami megváltoztatja, hogy a korábbi gyarmati alkalmazású Nyugat-orientáltságú korrupciónak hogyan kell véget vetni. Ennek a hatalmas dolognak véget kell vetni, mivel a Nyugat felfogja, hogy ezek a korrupció által kialakított kormányok nem a néphez hűek, hanem a hatalmasokhoz. A demokrácia egy olyan rendszer, ami először egységet szül, aztán azt gondosan védelmezi. Nekünk egyfajta "képlékeny dinamikáink" vannak. Van egy primitívebb formája ennek, ami a NESARA, és egy fontosabb globális verzió, a "GESARA", aminek el kell kezdenie felbukkanni a közelgő hónapokban. Biztosak vagyunk benne, hogy ez az eszköz gyorsan a "képlékeny dinamikák" eredeti formájává tud alakulni. Ezt nagyban befolyásoljuk a szépséges partjaitokon való tömeges érkezésünkkel.

Ahogy túljuttok a közelgő időkön, részesei lesztek a pénzátértékelésnek, és végül a nemzetközi globális valuta-rezetnek. Ezek a pénzek fogják jelezni a végtelen jólét és egy új nemesfém hátterű pénzügyi rendszer kezdetét. Egy éven belül, vagy még kevesebb, ez egy olyan technológiához fog vezetni, ami túllép a pénzen, és lehetővé teszi számotokra, hogy helyreállítsátok Gaia sérüléseit, amiket a közel 13 évezrede folyó bányászat, mezőgazdaság, és más primitív tettek okoztak, melyek nagyban lecsökkentik világotok felszínét. Akkor helyreállíthatjátok világotokat, és közvetett módon felkészítitek magatokat a Belső Földre (Agartha) való végső tömeges leköltözésetekre. Onnantól, amint leszállunk, párbeszédbe kezdünk, ami elvezet benneteket saját Kristály Fénykamrátokhoz. A beszélgetéseink a Felemelkedett Mesterek tanításaival együtt, felkészítenek benneteket arra, ami következik. Ezen létfontosságú információkkal karöltve, és sok fontos kérdés általunk való megválaszolásával, belekezdtek egy műveletbe, ami elvezet a Fénykamrátokba, és a teljes tudatosságba titeket! Hozsanna! Hozsanna! Hozsanna!

Sok Áldás! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Egy rendkívül kedvező időben szólunk hozzátok. A sötét összeesküvés kezd nyíltan megtörni. Közben az új NESARA Köztársaságot készülnek nyíltan kijelenteni. Ez az idő, ezért az a pillanat, amit a Mennyország már régóta megjósolt. A sötétség gyorsan elveszti ezen birodalom haladása feletti szorítását. Egy új Mester átvette az irányítást, aki a Fényből való. Egyszerűen azt kérjük mindenkitől, hogy bízzatok ebben, és tegyétek lehetővé, hogy ezen új valóságok formát öltsenek. A Mennyország készített egy napirendet, ami tele van meglepő dolgokkal, és az öröm esszenciájának megtestesülésével. Ezért legyetek felkészülve rá, hogy mindenféle csodákat és csodálatos dolgokat láttok felbukkanni magatok előtt. Mint mindig, ünnepélyesen segítségül hívjuk azokat az energiákat, amiket a ti pozitív szellemetek testesít meg. Részei vagytok annak, hogy megerősítitek és biztosítjátok ezt. A Mennyország tapsol titeket, miképpen pozitívvá teszitek ezen energiák folyamatát, és felerősítitek azokat, ahogy ezen események kialakulnak és elérik forráspontjukat.

Ti Drágáink, Fénymunkások bámulatos csoportja vagytok. Amikor mi elkezdtük ezt az utazást, és csoportunk kezdett új Mesterekkel bővülni, egyértelműen megláttuk, hogy milyen hosszasan fog ez az utazás a Fénybe valóra válni. Elkezdtük erőinket és terveinket átrendezni aszerint, hogy ennek a fárasztó útnak milyen hosszúnak kell lennie. Legtöbben közülünk úgy gondolták, hogy még egy negyed évezred, vagy még több lesz. Bámulatosak vagytok számunkra, mivel egyik generációról a másikra spirituálisabb és tudatosabbak vagytok. Aztán csodák csodájára, a Galaktikus Föderáció visszatért, és megajándékozott minket különleges tanácsadó programjával, és azokkal a megállapodásokkal, hogy a medikus csapatok hogyan koordinálhatják legjobban a Fénykamra építését, és a folyamatos módosító programot. Ezek biztosítani fogják, hogy minden egyén könnyen visszatérjen a teljes tudatosságba. Most van egy tervünk, és egy eszközünk, hogy sikeresen csináljuk ezt.

Egy rendkívül fantasztikus vállalkozás peremén álltok! Régen azelőtt, az Atlantisziak dobtak benneteket bele egy különlegesen korlátolt tudatossági birodalomba. A Mennyország megígérte, hogy ez a különleges valóság csupán csak egy volt. Jelenleg egy igencsak egyedülálló műveletben vagytok, aminek a rendeltetése az, hogy visszafordítja azokat a tetteket, amiket az Atlantisziak rátok mértek. Még a nagyon közeli jövőben, fel lesz ajánlva egy csodálatos Fénytest és a teljes tudatosság öröme azon sötéteknek is, akik eredetileg mindezt az Atlantisziakra kényszerítették. Ezen események kövezik ki az utat ahhoz, hogy a Mennyország kidolgozza a Fény mindenhatóságát. Közel vagyunk hozzá, hogy belépjünk egy új Nagy Galaktikus Évbe. Ebben teljes galaktikus béke adományozható. Ez a Galaxis, mely hajdanán oly sötét volt, egy olyan hellyé válhat, amit Fény tölt be, és próféciák valóra válnak!

Ma átnéztük mi is történik mindenütt a bolygón. Használjátok ezt az időt arra, hogy adjátok hozzá Fényeteket az egyre nagyobb tudatosságrétegű világ növekvő energiáihoz. Legyetek boldogok és örömteliek! Globális felszabadulásotok ideje érkezik! Tudjátok Kedveseink, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Jóléte valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Vissza az előző oldalra























































































2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció


1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C. 
H-P: 9-17 óráig SZ: 9-12 óráighttp://www.gyogynoveny-bio.hu/http://www.gyogynoveny-bio.hu/
Élő Víz
Kóstoló










http://www.porthologos.hu/http://www.porthologos.hu/
Skandináv Élő Víz-Rendszerek

Oxigénnel és Életenergiával teli ÉLŐ VÍZ a Csapból! - Ártalmatlanítja a káros anyagokat és káros frekvenciákat
- Oxigént és életenergiát juttat a 
szervezetbe
- Segíti a vitaminok és ásványi 
anyagok beépülését
- Nincs fenntartási költség, kicsi, esztétikus
- Együttműködik bármivel
- Lágyítja a vizet, helyreállítja a PH értékét
- Ivásra, főzésre, fürdésre, mosásra, mosogatásra, öntözésre is alkalmas
REVITALIZÁLÓ SPIRÁLTÖLCSÉR 



Folyadékok felélesztésére! 

Már 
csapra szerelhető
KONYHA
és ZUHANY változatban is!

http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.php
ENERGIA ÁTALAKÍTÓ
50M



VÉDŐPAJZS a negatív energiák ellen!

Eredeti 
Víz-Revitalizáló


Természetes Oxigénnel teli 
ÉLŐ VÍZ a Csapból!http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/1A7EDF18-85A3-485D-BB19-944626508ED3.php