A Galaktikus Föderáció 
és a Spirituális Hierarchia Üzenete 

2016. Augusztus 9.

Sheldan Nidle által

 (a Galaktikus Föderációval való közvetlen 
összeköttetésen keresztül)
1 Batz, 14 Pop, 13 Caban

Dratzo! Időszerűek az első finanszírozások. Az új biztonsági rendszer most teljes mértékben működik. Továbbá az emberiség, a jólét, és a kormányzat finanszírozásai közel állnak a megvalósuláshoz, és az aktuális kézbesítési státuszra várnak. A kormányzati finanszírozás magába foglalja azt, amit tömeges valutamegújításként ismertek, mely a Globális Pénzrezet felvezetője. Elsődleges fontosságú, hogy a világ pénznemei valódi értékeiket tükrözzék, és az eljárás az újonnan kibocsátott valutával folytatódik. A világot vissza kell téríteni a valódi értékekhez, és egy globális aranyszabványhoz. Ez az eljárás különbözik attól, ami az új nemzetek függetlenségének kinyilatkoztatásakor történt. A régi gyarmati nemzetek előnyt kovácsoltak a Nyugat általi kizsákmányolásból. A Nyugat a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül, felállított egy olyan kölcsönrendszert, amibe azonnal beleragadt egy állandó adósságba minden új nemzet,  és ezt egy olyan kormányzati rendszer segítette elő, melyet a korrupció és a megvesztegetés ösztönzött. Ez teremtette meg a vagyonosok és a nincstelenek valóságát, és a 2010-es évek elejéig volt hatályban.

Az új rendszer nemzeti valóságokon és egy olyan működésen alapul, ami a tisztességes kereskedelmet, egyenlőbb pénznemet, és nemzetközi együttműködést ösztönöz. Ebben a nemesfém hátterű világban, az új bankszabályokkal együtt, a szegénység és a megvalósulatlan álmok régi világa végre megsemmisül. A kormányzás a népre fog fokuszálni, és a jólétet fogja támogatni, valamint a nemzetek infrastruktúrájának terjedését. Van elegendő arany és bankszabály, melyek ezt lehetővé teszik. A jelenlegi világműködés fogja megteremteni ezt a csodás valóságot. Ez az új valóság az új köztársaságokkal, csak a kezdete egy olyan birodalomnak, ami végre kirekeszti a rettenetes oligarchiák által bevezetett terhelő kondíciókat. A háború, a gyűlölet, és a verseny volt ösztönözve a világ nemzetei között. A mi tervünk és a Felemelkedett Mestereké, egy olyan földet kialakítani, ami lehetővé teszi, hogy a világ népeinek kiaknázatlan géniuszai kiemelkedjenek. Ez csak ahhoz a birodalomhoz vezethet, melyet már vizionáltunk. Valójában ez az amit a Mennyország elhozott Gaia-nak. Ez egy olyan hely, ami a teljes tudatosságba való belépésre készül!

Látnotok kell, hogy ez olyan pillanat, melyben egy új valóság megteremtését választhatjátok, ami azokon a próféciákon alapul, amiket elsőként Lord Michael nyilvánított ki ezen galaxis kezdetekor. Minden egyes galaxis egy élő entitás, mely születését egy különleges szertartás jelöli a Mennyek által. Ez volt 14 milliárd évvel ezelőtt, amikor Lord Michael kinyilvánított egy történelmet ezen újonnan kispirálozó csillagnemzet számára. Ez a sors most beteljesül, miként a Fény elvégzi azt a transzformációt, ami visszajuttatja ezt a birodalmat a Fénybe. A Galaktikus Föderációban mi üdvözöljük ezeket a módosulásokat, mivel ezek teszik lehetővé, hogy megteremtsük az összes Lény unióját ebben a Galaxisban. Ez a különleges egység lehetővé teszi, hogy csatlakozzunk másokhoz akik Fényből valók, a több ezer közeli csillagrendszerben, akik közvetlen szomszédaink, és a kegyes barátok végtelen körét alakítsuk ki velük. Mindegyikük az ő egyedülálló isteni szolgálatát ajánlja a Fény számára. Nagyon közel álltok ahhoz, hogy csatlakozzatok ebbe a különleges küldetésbe, hogy újraegyesítsünk mindent ebben az egyre nagyobb Fényunióban! Örvendünk annak amit az Istenség elrendelt számunkra.

Vegyétek ezt a speciális pillanatot akként, hogy szent sorosotok kifejeződik. Vegyétek a Fényhez csatlakozást a Galaxison át egy olyan időként, amikor egy dicsőséges egység a mi csillagnemzetünk és a ti csillagnemzetetek között valóra váltja ezt a nagyszerű sorsot. Csodákat kell látnotok, melyek átalakítják ezt a naprendszert, és lehetővé teszik, hogy felfedezzetek bámulatos dolgokat önmagatokról és őseitekről. Fel fogtok fedezni egy ősi bölcsességet, mely lehetővé tette a Nagy Piramis megszületését, és meg fogjátok tudni annak a relatív sok incidensnek a jelentőségét, amik most a történelmetek érthetetlen részét képezik. Tanulni fogtok Agartháról, és sok más misztériumról, amiket fel kell fedni. Így meg fogjátok érteni valójában mi is történt veletek az utóbbi 13 évezred során. Sokkal nagyobb a potenciálotok, mint azt valaha képzeltétek. Lényeges, hogy hagyjatok fel azzal sok kulturális eszmével, amit az Anunnaki adott nektek, hogy kontrollálhasson és manipulálhasson benneteket. Ezzel az új tudással, szívvel lélekkel fogadjátok a Mennyország útjait. Hozsanna! Hozsanna!

Namaste! A Felemelkedett Mestereitek vagyunk! Felettébb örömteliek vagyunk! A régóta ígért kézbesítések végre megvalósulnak. Ezek a projektek régóta késleltetve vannak a sötétség, és szűnni nem akaró kegyeltjei által. Ez a nagy akadály el lett távolítva, hogy előkészítsék az utat azon bejelentésünk számára, hogy végre pénzek sora a tiétek lehet. Ez csakis társaink hosszas és kitartó szorgalmának eredménye. Kemény munkájuk megteremtette az eszközt, hogy véget vessenek a sötétség elnyújtott ellenállásának. Biztosított egy rendszert is a jólétalapok kiosztására. Ezek a pénzügyi eszközök lehetővé teszik a NESARA megszületését, és az illegális amerikai kormány végső összeomlását! Ez a tett már önmagában lehetővé tesz egy tréfás választást, és hihetetlen mennyiségű piszkos ügy kimondását és eltörlését. Lehetővé válik, hogy egy nagy jólét záporozzon a felszíni birodalom népire. Mi és az Agarthaiak rendkívül boldogok vagyunk, hogy látjuk ezt a megmásíthatatlan tényt. Hallaeluja! Halleluja!

Létfontosságú marad, hogy miként ezt a gazdagságot kezeitekben tartjátok, továbbra is vizionáljatok, és erre az új világra fokuszáljatok. Ami most megindul, az csak a kezdet. Sok műveletet teljes átláthatósággal kell végrehajtani. Ezért azt kérjük, hogy legyetek meggondoltak, és boldogok attól, ami végre lezárul. Sok speciális eseményre van szükség. Ezért mindig legyetek szorgalmasak, és legyetek készek figyelemmel követni, és ha kell, ellensúlyozni mindazt ami most történik. A múltban kaptatok ötleteket arról, hogy mik az igényeink. Ez a "felügyelő" szerep is szabadon nektek adatott. A Mennyország vágya, hogy pozíciótokat működni lássa. Létfontosságú, hogy figyelemmel kövessétek ezeket az új valóságokat, és tanúi legyetek annak, ami a valóságnak lett megálmodva. Így megmutatjátok mennyei mentoraitoknak, hogy jól védelmezni tudjátok ezeket az új eseményeket. Ez csak a győzedelmes idők hajnala!

Végül szabadon járhatunk közöttetek. Tudjátok, hogy azok a dolgok, amiket el fogunk mondani nektek, csak egy olyan procedúra kezdetei, ami egy művelet részévé válik, egy nagy tanácsadó rendszer kiemelkedésével folytatódva. Mindannyian eljövünk, hogy megmutassuk nektek fizikailag, hogyan fogtok átalakulni, és felfedezni, hogy miként kerültetek ebbe a valóságba. Sokan vagy valótlannak, vagy kitalációnak állítanak be minket. Mint azt rövidesen látni fogjátok, mindez csak merő propaganda. Drágáink, körül vagytok véve olyanokkal, akik jobbra kívánják változtatni valóságotokat. Sok minden titokban történik jelenleg. Ez lesz az erő, a jólét, és a teljes tudatosság visszatérésének kora. Látni fogtok minket, és nagyra becsülitek majd amit tettünk. A sötétség és dualitás Korának vége. Teljesen új szemléletek skáláját készültök befogadni, és egy teljes tudatosságú élő Univerzumban való életmódot! Hozsanna! Hozsanna!

Ma tovább informáltunk titeket arról, hogy mi készül megjelenni. A hosszú sötét éj véget ér. Egy pirkadó időt fedeztek fel, miként a Fény kezd el új valóságotokká válni! Éljen Sokáig ez az Új Kor!!!! Tudjátok Kedveseink, hogy a Mennyország számtalan Készlete, és soha véget nem érő Jóléte valóban a Tiétek! Így Legyen! Selamat Gajun! Selamat Ja! (Szíriusziul Legyetek Egyek! és Legyetek Örömben!)

Vissza az előző oldalra























































































2FCE1DAE-AB0B-43CD-84E0-03DF9C7FE42B.htmlshapeimage_3_link_0
  Csillagközi Civilizációk Fényszövetsége
“ Elérkezik az idő az első kapcsolatfelvétel számára! Tudjátok a Szívetek Legmélyén, hogy a Mennyország örök Készlete és Határtalan Bősége valóban a tiétek! Selamat Majon! Selamat Kasitaram! (Szíriusziul Örvendezz! és Legyetek Áldottak a Mennyei Szeretetben és Örömben!) ”  Galaktikus Föderáció


1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C. 
H-P: 9-17 óráig SZ: 9-12 óráighttp://www.gyogynoveny-bio.hu/http://www.gyogynoveny-bio.hu/
Élő Víz
Kóstoló










http://www.porthologos.hu/http://www.porthologos.hu/
Skandináv Élő Víz-Rendszerek

Oxigénnel és Életenergiával teli ÉLŐ VÍZ a Csapból! - Ártalmatlanítja a káros anyagokat és káros frekvenciákat
- Oxigént és életenergiát juttat a 
szervezetbe
- Segíti a vitaminok és ásványi 
anyagok beépülését
- Nincs fenntartási költség, kicsi, esztétikus
- Együttműködik bármivel
- Lágyítja a vizet, helyreállítja a PH értékét
- Ivásra, főzésre, fürdésre, mosásra, mosogatásra, öntözésre is alkalmas
REVITALIZÁLÓ SPIRÁLTÖLCSÉR 



Folyadékok felélesztésére! 

Már 
csapra szerelhető
KONYHA
és ZUHANY változatban is!

http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.php
ENERGIA ÁTALAKÍTÓ
50M



VÉDŐPAJZS a negatív energiák ellen!

Eredeti 
Víz-Revitalizáló


Természetes Oxigénnel teli 
ÉLŐ VÍZ a Csapból!http://www.porthologos.hu/73D3E509-5A80-440C-841A-0D50FD4C5682.phphttp://www.porthologos.hu/1A7EDF18-85A3-485D-BB19-944626508ED3.php